A World Matchplay már a negyeddöntőknél jár, mi pedig a Simon Whitlock – Gary Anderson összecsapásról hozzuk a napi darts tippet.

Simon Whitlock

Ha valamit, akkor azt nem láttuk jönni, hogy Simon Whitlock van Gerwennel szemben zsinórban elvesztett 15 meccsét követően legyőzi a hollandot. Tegyük hozzá, hogy a világelső önmagához képest gyenge napot fogott ki, míg Whitlock extrára volt képest. Az ausztrál a meccset 98,12-es átlaggal és 40% körüli kiszálló mutatóval fejezte be (a végeredmény 11-4 lett). Mindezek mellé pedig szórt még hat darab 180-at is. A “Varázsló” ezzel két győzelemmel áll a World Matchplay-en, ugyanis az első kanyarban az angol Ryan Joyce-t verte el 10-4 arányban.

Simon Whitlock utóbbi napokban mutatott formája megsüvegelendő. Már csak azért is, mert az előzetes eredményei nem azt mutatták, hogy nagyot fog dobbantani ezen a major tornán. A PDC Home Tour versenysorozat első csoport küzdelmeit nem élte túl, sőt utolsó helyen zárt a kvartettben. A Summer Series sem úgy alakult neki múlt héten, ahogy azt eltervezte. Egyszer a 32, egyszer pedig a legjobb 16 között búcsúzott az aktuális Players Championship versenyen, ami valljuk be őszintén, nem túl acélos eredmény.

Gary Anderson

A vártnál talán simábban jutott túl a nyolcaddöntős meccsén Gary Anderson. Hiába kiszállózott jobban James Wade, a kétszeres világbajnok Anderson magabiztosabb volt. 11-8-ra győzött, viszont a 92,92-es átlaga és 40% körüli kiszálló mutatója a torna további szakaszában lehet, hogy kevés lesz. A “Repülő Skót” két győzelemmel áll a World Matchplay-en, hiszen legyőzte az első fordulóban Justin Pipe-ot.

Ha előzetesen megkérdeztek volna minket, hogy kit tartunk az idei World Matchplay legnagyobb várományosának, akkor Gary Andersont mondtuk volna. A skót a PDC Home Tour sorozatán annyira peches volt, hogy csak egyetlen egy meccset bukott el, viszont az Aspinallal szembeni veresége a torna győzelmébe került. Ugyan a Summer Series nem alakult neki túl fényesen, de azért az egyik PC állomáson összejött neki egy elődöntő.

Simon Whitlock – Gary Anderson

Simon Whitlock és Gary Anderson egymás elleni csörtéje egészen 2006-ig nyúlik vissza. A felek összesen 41 alkalommal csaptak már össze, amiből 17-szer Whitlock, 24-szer Anderson került ki győztesen. Ha csak az utolsó hat találkozót nézzük, akkor a skót dominanciája érvényesül, ugyanis ötször győzött az ausztrállal szemben. World Matchplay-en még nem találkoztak, ez lesz az első alkalom.

Mire fogadjunk? Egyszer volt Budán kutyavásár…szerintünk Whitlock nem fog újabb csodát elérni. Így is bombameglepetés volt, hogy Gerwent kiütötte, de itt lesz neki a végállomás. Anderson győzelmére fogadunk.

Meccs: Simon Whitlock – Gary Anderson, World Matchplay, csütörtök, 22:00

Tipp: 1X2. Anderson nyer. Odds: 1,44

További tippek a World Matchplay csütörtöki napjáról:
Krzysztof Ratajski - Michael Smith: Smith nyer