Már csak kettő forduló van vissza a Serie A-ból, most a 36. játéknapon Milan – Atalanta meccset rendeznek. Természetesen van rá tippünk!

Milan

A kényszerszünet óta a legjobb formában lévő olasz együttest úgy hívják, hogy AC Milan. Kevesen gondolták volna ezt, ugyanis a pandémia előtt a milánói gárda borzalmasan rossz formában volt, az olasz sajtó pedig arról cikkezett, hogy Ralf Rangnick lesz az új vezetőedző. Azóta nagyot fordult a világ, és nem hogy nem jön Rangnick, de Stefano Piolival meghosszabbították a szerződést. A folyamatos jó eredményeknek köszönhetően a Milan fellépett az ötödik, Európa Liga indulást jelentő helyre. Matematikailag már nem juthatnak feljebb és ezt a pozíciót is őrizniük kell, ugyanis a Roma és a Napoli is ott lohol a nyakukon.

Otthon a Milan viszonylag stabil formát mutat. Nyolc győzelem, öt döntetlen és négy vereség áll a csapat neve mellett. A legutóbbi négy hazai bajnokiját rendre megnyerte a milánói “kék-fekete” alakulat, ráadásul ezeken az összecsapásokon minimum két gólt mindig szereztek. A kényszerszünet óta lejátszott kilenc meccsükből hetet meg tudtak nyerni, csak kétszer végeztek döntetlenre. Amit még mindenképpen meg kell velük kapcsolatban jegyezni az az, hogy gólt legutóbb csak a januári Sampdoria elleni találkozón nem tudtak szerezni bármilyen tétmeccsükön. A mai napon több kulcsjátékos is hiányozni fog: Alessio Romagnoli, Theo Hernandez és Andrea Conti is sérültek.

Atalanta

A Brescia elleni meccsük előtt azt írtuk az Atalantával kapcsolatban, hogy Európa legjobb formában lévő együttese. Ez akkor igaz is volt, de azóta becsúszott a csapatnak egy váratlan döntetlen a Verona ellen, így ezt a címet most odaadnánk a Milannak. Persze, tragédia nincs, mert a bergamói alakulat jelenleg a Juventus első számú üldözője az Inter mellett. A Bajnokok Ligája helyüket már biztosították, így ha befutnának a második helyre, akkor maximálisan túl teljesítenék az év elejére kitűzött célokat.

Az Atalanta idegenben eddig összesen 36 pontot szerzett, ami a második legjobb mutató a Serie A-ban. Tíz alkalommal nyertek, hatszor ikszeltek és csupán egyszer kaptak ki. Az idegenben elszenvedett vereségek tekintetében a legjobb mutatóval bír Gasperini alakulata. A kényszerszünet óta lejátszott tíz tétmeccsükből nyolcat megnyertek és csak kétszer végeztek döntetlenre. Ráadásul voltak agyon nyert meccseik is, például az említett Brescia elleni 6-2 otthon vagy szintén odahaza a Sassuolo elleni 4-1.

Milan – Atalanta

A Milan és az Atalanta lejátszotta már bajnoki “odavágóját”. A Milan szurkolók feltehetően szeretnék azt a meccset örökre kitörölni a Serie A történelméből, ugyanis az Atalanta odahaza 5-0-ra gyalázta le őket. Ekkora zakót 21 éve nem kapott a Milan.

Mire fogadjunk? Az Atalanta támadójátéka legendás, Gasperini csapata öt találtra van, hogy ebben a szezonban elérje a 100 rúgott gólt. A Milan szárnyal, szépen jönnek az eredmények, ráadásul egynél több góllal is tud nyerni az együttes. 1X2-re nehéz lenne tippelni, de a gólokban nagy potenciált látunk!

Meccs: Milan – Atalanta, Serie A, péntek 21:45

Tipp 1: Több, mint 3,5. Igen. Odds: 2,10

Tipp 2: Mindkét csapat szerez gólt + Gólszám 2,5. Igen és több, mint 2,5. Odds: 1,60