Vasárnap este minden focirajongó, legyen az spanyol labdarúgást szerető vagy sem, fél szemét biztos, hogy az eredményeken fogja tartani. Jön ugyanis Spanyolország két legsikeresebb klubjának, a világ egyik legrégebbi rivalizálásának újabb felvonása, az El Clásico, azaz a Real Madrid és a Barcelona összecsapása.

Real Madrid

Kezdjük a hazai csapattal, amely pár hét leforgása alatt kis túlzással a teljes szezont bukhatja. Zidanék ugyanis kiestek a spanyol kupából, miután a Real Sociedad kiütötte őket, a Bajnokok Ligája egyenes kieséses szakaszában pedig 2-1-es hazai vereséget szenvedtek a Manchester City gárdájától. Hiába jön még a visszavágó, Benzemáéknak piszkosul nehéz dolguk lesz Manchesterben. Ami pedig a bajnokságot illeti, az otthoni iksz a Celta Vigóval és az idegenbeli vereség a Levantétól azt jelentette, hogy a Barcelona megelőzte őket a tabellán, és egy esetleges mostani győzelemmel Messiék 5 pontra léphetnek el a “Blancóktól”.

Ami a legaggasztóbb a Madridra nézve, hogy a szerda esti BL találkozón kijött, hogy mi a legnagyobb probléma: kevés helyzetet tudnak kialakítani. Beszédes adat, hogy a Realnak hét éve nem volt olyan kevés gólszerzési kísérlete hazai BL-találkozón, mint a Manchester City ellen (3 darab). Hiába nyilatkozta Zidane a meccs után, hogy jól játszottak Guardiola csapata ellen, azt ő is elismerte, hogy a végén elfogyott a koncentráció. Ennek meg is lett az eredménye, Sergio Ramost kiállították, így a visszavágón nem is tud csapatának segíteni.

Barcelona

Quique Setién együttesének is fellépése volt a Bajnokok Ligájában a héten, a Madriddal ellentétben azonban ők az eredményt tekintve jól jöttek ki a nápolyi kalandból. Az idegenben szerzett egy gól azt jelenti, hogy otthon elég akár egy nulla-nulla is a továbbjutáshoz. Hiába a kupából való kiesés, a bajnokságban szépen menetel a Barcelona, ahogy említettük is, megelőzték a pontvadászatban az ősi rivális Real Madridot.

A csapat háza táján viszont érdemes szétnézni, ugyanis rengetegen bajlódnak sérüléssel. Egészen biztosan nem fog pályára lépni Luis Suárez, Dembelé, Jordi Alba és Sergi Roberto sem, valamint a Napoli elleni meccset követően Gerard Piqué-vel kapcsolatban is olyan hírek érkeztek, hogy sérülés miatt lehet, hogy ki fogja hagyni a vasárnap esti találkozót. Aggodalomra talán még sincs ok, hiszen a bajnokságban 18 gólt szerző Messi és az eddig 8 gólt jegyző Griezmann is egészséges. Ha már a francia csatárt említjük, azért vele kapcsolatban ne menjünk el szó nélkül, hogy a bajnokságban idegenben elég régen, tavaly decemberben, a Real Sociedad elleni meccsen volt eredményes.

Real Madrid – Barcelona

Ha a legutóbbi 7 bajnokságban megrendezett El Clásicót nézzük, amikor a Real Madrid játszott otthon, akkor két Real Madrid sikert és öt Barcelona győzelmet találunk. Utoljára 2014 novemberében tudott a bajnokságban hazai pályán rangadót nyerni a Real a Barcelona ellen!

Az idei szezon fordított felállásán, Barcelonában 0-0-ra végeztek a felek. Ez a találkozó inkább a sárgalapok számáról marad emlékezetes, ugyanis Hernandez játékvezető összesen 8 büntetőlapot osztott ki. A vasárnap esti rangadó kijelölt játékvezetője Mateu Lahoz lesz, aki idén (sem) fukarkodik a lapok számával. A legutóbbi 6 La Liga meccsén, amikor ő dirigált minimum 6 sárgát osztott ki a feleknek. De ezek között a meccsek között például az Alavés – Betis találkozón 10 sárgát és 1 pirosat is villantott! El Clasicót legutóbb tavaly februárban vezetett, amikor a spanyol kupa elődöntő első mérkőzésén a Barcelona otthon 1-1-re végzett a Real Madriddal. Lahoz akkor 6 darab sárgát szórt ki.

A Real Madrid és a Barcelona összecsapásán sok büntetőlapot várunk.
Spori, inkább büntetőlapokkal nyugtasson! Kép forrása: eurobarca

Egy El Clasicó mindig parázs összecsapást hoz, a Madrid a City elleni vereség miatt frusztráltabb is lehet, ráadásul most egy olyan bírót delegáltak a meccsre, aki nem is fukarkodik, ha a lapok kiosztásáról van szó. Mi most ezt fogjuk kihasználni, és rárepülünk a büntetőlapokra!

Meccs: Real Madrid – Barcelona, vasárnap 21:00

Tipp: Büntetőlapok száma 7,5 felett. Odds: 1,95